Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös)
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja,
Egyben a kalodám is, mert a láncokkal bele vagyok koncolva…
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja.
Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva,
Szakíthatatlan láncokkal, hogy ne maradjon üres az ladikja…
Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva.
A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van,
Erre orvos nincs, gyógyszer segítség nincs, csak változtatási vágyam van…
A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van.
(Senrjon)
Éltem saját koncában,
Éltem ladikjában utazok.
Szél fú’ ladiknak!
Éltem nagyon hullámzik,
A ladik meg dobál engemet.
Így hova jutok?
Éltem, már jó hosszúra
Sikerült, eddig is… Még mi lesz?
Ladik még bírja!
Könyörgők én kikötve is a kegyetlen sorsomnak,
Adjon már kegyelmet, az öreg, lassan elmúlónak!
Mért is jó ennek, hogy vele egy sorban csak szenvedek,
Holott tudom, nélküle, sokkal jobb ember lehetek…
(3 soros-zárttükrös)
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka,
Pedig én itt, nem is tehet semmiről, mondom múltba belelátva…
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka.
(Bokorrímes)
Átkozott lettem, így születésem óta elátkozott vagyok,
Le vagyok láncolva, pedig tán' jó lenne… ha arcomba marok…
Átok elől nincs menekülés… egy lehet! Élek vagy meghalok!
Vecsés, 2020. november 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, ami azt jelenti, hogy a vers, téma-azonos de, különféle szerkesztésű versszakokból áll össze!
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja,
Egyben a kalodám is, mert a láncokkal bele vagyok koncolva…
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja.
Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva,
Szakíthatatlan láncokkal, hogy ne maradjon üres az ladikja…
Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva.
A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van,
Erre orvos nincs, gyógyszer segítség nincs, csak változtatási vágyam van…
A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van.
(Senrjon)
Éltem saját koncában,
Éltem ladikjában utazok.
Szél fú’ ladiknak!
Éltem nagyon hullámzik,
A ladik meg dobál engemet.
Így hova jutok?
Éltem, már jó hosszúra
Sikerült, eddig is… Még mi lesz?
Ladik még bírja!
Könyörgők én kikötve is a kegyetlen sorsomnak,
Adjon már kegyelmet, az öreg, lassan elmúlónak!
Mért is jó ennek, hogy vele egy sorban csak szenvedek,
Holott tudom, nélküle, sokkal jobb ember lehetek…
(3 soros-zárttükrös)
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka,
Pedig én itt, nem is tehet semmiről, mondom múltba belelátva…
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka.
(Bokorrímes)
Átkozott lettem, így születésem óta elátkozott vagyok,
Le vagyok láncolva, pedig tán' jó lenne… ha arcomba marok…
Átok elől nincs menekülés… egy lehet! Élek vagy meghalok!
Vecsés, 2020. november 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, ami azt jelenti, hogy a vers, téma-azonos de, különféle szerkesztésű versszakokból áll össze!
A tél mozdulatlan, fagyos,
Tavasz, bizsergős, csiklandós,
Nyár, rekkenő, sikamlós,
Az ősz meg esős, borongós.
Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc József
Tavasz, bizsergős, csiklandós,
Nyár, rekkenő, sikamlós,
Az ősz meg esős, borongós.
Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc József
A csendben, halkan hulló esőnél nem protestáltam,
A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam…
Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt,
A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott.
No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél,
Japán akácfánk a békességről regél,
De vihart ez nem hatja meg,
Csak támad, közben nem piheg.
Nem becsültem a szépen hulló cseppeket,
Most itt van és átölel ez a szörnyeteg
És nincsen tőle merre menekülésem
Tűrnöm kell… vaduló, kéretlen vendégem.
Beállok én a szép kis japán akácunk alá,
Vele szolidarizálok, toporgok fel-alá
És együtt ázunk-, fázunk, álljuk a vihart
Mit nekünk a természet, bosszúból kavart.
Mi ketten voltunk erősebbek... Múlt a vihar
És kivártuk a szép időt, szél már nem kavar…
Volt bennünk kis optimizmus, éltünk hát vele,
Most száradunk én és japánakác levele.
2011. december 16. – Kustra Ferenc József
A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam…
Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt,
A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott.
No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél,
Japán akácfánk a békességről regél,
De vihart ez nem hatja meg,
Csak támad, közben nem piheg.
Nem becsültem a szépen hulló cseppeket,
Most itt van és átölel ez a szörnyeteg
És nincsen tőle merre menekülésem
Tűrnöm kell… vaduló, kéretlen vendégem.
Beállok én a szép kis japán akácunk alá,
Vele szolidarizálok, toporgok fel-alá
És együtt ázunk-, fázunk, álljuk a vihart
Mit nekünk a természet, bosszúból kavart.
Mi ketten voltunk erősebbek... Múlt a vihar
És kivártuk a szép időt, szél már nem kavar…
Volt bennünk kis optimizmus, éltünk hát vele,
Most száradunk én és japánakác levele.
2011. december 16. – Kustra Ferenc József
Zöld színben…
Repülőtéri
Kifutón, zöld fű sarjad.
Szélzsák, tele van.
*
Mező lélegzik,
A madárfütty is harsan.
Zöld fű is sarjad.
*
Zöld fű sarjad a
Kertben, járdát díszíti.
Szép betonszegély.
*
Bimbó és szirom,
Zöld levél száron, jó sok.
Váza még üres…
*
A szomorúfűz
Ágai, már zöldesek.
Kacérkodó szél.
*
Örökkévalók
Nappalok és éjszakák.
Zöld rügyfakadás.
***
Erdők, mezők…
Erdőt és mezőt
Bejárja, friss szelecske.
Még nincs fülledtség.
*
Természet, éled…
Erdő és mező, zöldül.
Csillagválasztás.
*
Mezők zöldülnek,
Erdők belombosodnak.
Derűsebb a táj.
*
Fák házasodnak,
Új rügyeket bontanak.
Életük újul.
*
Városi parkban,
Égbe nyúlnak platánok.
Kipattant levél.
*
Fák közt nyílik a
Remény. Lesznek rügyek is.
Volt hóolvadás.
Vecsés, 2021. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott haiku csokorban és eredeti Baso féle stílusban.
Repülőtéri
Kifutón, zöld fű sarjad.
Szélzsák, tele van.
*
Mező lélegzik,
A madárfütty is harsan.
Zöld fű is sarjad.
*
Zöld fű sarjad a
Kertben, járdát díszíti.
Szép betonszegély.
*
Bimbó és szirom,
Zöld levél száron, jó sok.
Váza még üres…
*
A szomorúfűz
Ágai, már zöldesek.
Kacérkodó szél.
*
Örökkévalók
Nappalok és éjszakák.
Zöld rügyfakadás.
***
Erdők, mezők…
Erdőt és mezőt
Bejárja, friss szelecske.
Még nincs fülledtség.
*
Természet, éled…
Erdő és mező, zöldül.
Csillagválasztás.
*
Mezők zöldülnek,
Erdők belombosodnak.
Derűsebb a táj.
*
Fák házasodnak,
Új rügyeket bontanak.
Életük újul.
*
Városi parkban,
Égbe nyúlnak platánok.
Kipattant levél.
*
Fák közt nyílik a
Remény. Lesznek rügyek is.
Volt hóolvadás.
Vecsés, 2021. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott haiku csokorban és eredeti Baso féle stílusban.
Álmaim kellettek, de ha nem is volt köd, mégis abba vesztek
És vágyaimat… megvalósítani, soha nem sikerültek…
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha… de nem teljesedik.
A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?
Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.
Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!
Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér…
Vecsés, 2014. december 12. – Kustra Ferenc József
És vágyaimat… megvalósítani, soha nem sikerültek…
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha… de nem teljesedik.
A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?
Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.
Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!
Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér…
Vecsés, 2014. december 12. – Kustra Ferenc József
