Idő 
Értékelés 
Értékelés Nagy csend van az erdészlakban,
csak a kályha duruzsol,
ontja áldott melegét,
melegszik bent Elemér.
El nem mozdul ablak elől,
csodálja a szép tájat,
hófehérbe borult fákat,
fel - fel bukkanó vadat.
Zúzmara a fák ágain,
hintáznak most a szélben,
egyik - másik nagyot huppan,
földet ér nagy morcosan.
Kis kutyája izeg - mozog,
kimenne már szívesen,
felveszi hát nagy bundáját,
indulnak az erdőbe.
Szánkója már megpakolva,
vastag kötél, kis balta,
fenyőfáért indulnak ma,
mindjárt itt a Jézuska.
Játszanak ők kutyusával,
jókat nevet Elemér,
elvész a nagy hóbuckában,
kis kutyája, kis Csibész.
Nincs már messze kiszemelt fa,
hancúrozva érnek oda,
előkerül most a balta,
nekifognak a munkának.
Fenyő tőnél Csibész kutya,
hófelhőket kapargat,
Elemér a kis baltával,
jó nagyokat oda csap.
Hamar kint van a kis fenyő,
felkerül a szánkóra,
megkötözve fekszik rajta,
így bizony el nem marad.
Elindulnak a szánkóval,
sietnek ők most haza,
sötét felhők fenn az égen,
havazás már közeleg.
csak a kályha duruzsol,
ontja áldott melegét,
melegszik bent Elemér.
El nem mozdul ablak elől,
csodálja a szép tájat,
hófehérbe borult fákat,
fel - fel bukkanó vadat.
Zúzmara a fák ágain,
hintáznak most a szélben,
egyik - másik nagyot huppan,
földet ér nagy morcosan.
Kis kutyája izeg - mozog,
kimenne már szívesen,
felveszi hát nagy bundáját,
indulnak az erdőbe.
Szánkója már megpakolva,
vastag kötél, kis balta,
fenyőfáért indulnak ma,
mindjárt itt a Jézuska.
Játszanak ők kutyusával,
jókat nevet Elemér,
elvész a nagy hóbuckában,
kis kutyája, kis Csibész.
Nincs már messze kiszemelt fa,
hancúrozva érnek oda,
előkerül most a balta,
nekifognak a munkának.
Fenyő tőnél Csibész kutya,
hófelhőket kapargat,
Elemér a kis baltával,
jó nagyokat oda csap.
Hamar kint van a kis fenyő,
felkerül a szánkóra,
megkötözve fekszik rajta,
így bizony el nem marad.
Elindulnak a szánkóval,
sietnek ők most haza,
sötét felhők fenn az égen,
havazás már közeleg.
Csendes őszi hétvégén,
útra kelünk te meg én,
ősz a kedves évszakom,
útra kelünk vonaton.
Vonat füstje messze száll,
sok szép helyen meg - meg áll,
élmény ez az utazás,
napfény ragyog mi reánk.
Völgyről fel és völgyre le,
visz a vonat messzire,
remek ez az utazás,
csodáljuk a sok szép fát.
Zöld fenyők közt robogunk,
visz szerelem vonatunk,
hegyoldalnak árnyéka,
csodás fények játéka.
Másik oldal aranyban,
rásüt napnak sugara,
ősz színeit csodáljuk,
kézen fogva megállunk.
Boldogság így megállni,
forró csókot váltani,
madárdalra eszmélni,
szép szemedre ránézni.
Tova robog vonatunk,
sok szépséget csodálunk,
egymást nézve derülünk,
őszbe borult szerelmünk.
Ősz adta kirándulás,
veled kedves oly csodás,
fogd a kezem örökké,
nem baj hogyha jő' a tél.
E szerelem vonatunk,
oly' boldogan utazunk,
majd végállomáshoz ér,
utazásunk véget ér.
útra kelünk te meg én,
ősz a kedves évszakom,
útra kelünk vonaton.
Vonat füstje messze száll,
sok szép helyen meg - meg áll,
élmény ez az utazás,
napfény ragyog mi reánk.
Völgyről fel és völgyre le,
visz a vonat messzire,
remek ez az utazás,
csodáljuk a sok szép fát.
Zöld fenyők közt robogunk,
visz szerelem vonatunk,
hegyoldalnak árnyéka,
csodás fények játéka.
Másik oldal aranyban,
rásüt napnak sugara,
ősz színeit csodáljuk,
kézen fogva megállunk.
Boldogság így megállni,
forró csókot váltani,
madárdalra eszmélni,
szép szemedre ránézni.
Tova robog vonatunk,
sok szépséget csodálunk,
egymást nézve derülünk,
őszbe borult szerelmünk.
Ősz adta kirándulás,
veled kedves oly csodás,
fogd a kezem örökké,
nem baj hogyha jő' a tél.
E szerelem vonatunk,
oly' boldogan utazunk,
majd végállomáshoz ér,
utazásunk véget ér.
Csendes őszi hétvégén,
útra kelünk te meg én,
ősz a kedves évszakom,
útra kelünk vonaton.
Vonat füstje messze száll,
sok szép helyen meg - meg áll,
élmény ez az utazás,
napfény ragyog mi reánk.
Völgyről fel és völgyre le,
visz a vonat messzire,
remek ez az utazás,
csodáljuk a sok szép fát.
Zöld fenyők közt robogunk,
visz szerelem vonatunk,
hegyoldalnak árnyéka,
csodás fények játéka.
Másik oldal aranyban,
rásüt napnak sugara,
ősz színeit csodáljuk,
kézen fogva megállunk.
Boldogság így megállni,
forró csókot váltani,
madárdalra eszmélni,
szép szemedre ránézni.
Tova robog vonatunk,
sok szépséget csodálunk,
egymást nézve derülünk,
őszbe borult szerelmünk.
Ősz adta kirándulás,
veled kedves oly csodás,
fogd a kezem örökké,
nem baj hogyha jő' a tél.
E szerelem vonatunk,
oly' boldogan utazunk,
majd végállomáshoz ér,
utazásunk véget ér.
útra kelünk te meg én,
ősz a kedves évszakom,
útra kelünk vonaton.
Vonat füstje messze száll,
sok szép helyen meg - meg áll,
élmény ez az utazás,
napfény ragyog mi reánk.
Völgyről fel és völgyre le,
visz a vonat messzire,
remek ez az utazás,
csodáljuk a sok szép fát.
Zöld fenyők közt robogunk,
visz szerelem vonatunk,
hegyoldalnak árnyéka,
csodás fények játéka.
Másik oldal aranyban,
rásüt napnak sugara,
ősz színeit csodáljuk,
kézen fogva megállunk.
Boldogság így megállni,
forró csókot váltani,
madárdalra eszmélni,
szép szemedre ránézni.
Tova robog vonatunk,
sok szépséget csodálunk,
egymást nézve derülünk,
őszbe borult szerelmünk.
Ősz adta kirándulás,
veled kedves oly csodás,
fogd a kezem örökké,
nem baj hogyha jő' a tél.
E szerelem vonatunk,
oly' boldogan utazunk,
majd végállomáshoz ér,
utazásunk véget ér.
Csendes őszi erdőt járjuk, én és a párom,
kéz a kézben, avar közt boldogan sétálok,
szeretetét érzem, kezének szorításán,
szempilláim lehunyom, szívemben boldogság.
Bárányfelhő vándorol, kopasz ágak körül,
nagy utat megtéve, a magasban elterül,
felvillan fényesség a bárányfelhős égen,
nap, bágyadt sugarait, szórja szerte széjjel.
Láng színű, száraz levelek, hullnak elibénk,
keringőzve hozzák nekünk, ősz üzenetét,
rozsdás, sav nem járta szív alakú levelét,
mint áradat, a fa alatt lágyan terül szét.
Csodás fényesség ragyog páromnak szemében,
mint a villám, láng lobban szerető szívemben,
felnézünk a sötét égre, sok csillag ragyog,
mintha búcsúznának, a zsongásukat hallom.
Kéz a kézben indulunk avar lepte úton,
elkísér a halk nesz, lábunk alatt morgón,
mintha macskaalom terítené csodás utunk,
ezen jót derülve, otthonunkba jutunk.
kéz a kézben, avar közt boldogan sétálok,
szeretetét érzem, kezének szorításán,
szempilláim lehunyom, szívemben boldogság.
Bárányfelhő vándorol, kopasz ágak körül,
nagy utat megtéve, a magasban elterül,
felvillan fényesség a bárányfelhős égen,
nap, bágyadt sugarait, szórja szerte széjjel.
Láng színű, száraz levelek, hullnak elibénk,
keringőzve hozzák nekünk, ősz üzenetét,
rozsdás, sav nem járta szív alakú levelét,
mint áradat, a fa alatt lágyan terül szét.
Csodás fényesség ragyog páromnak szemében,
mint a villám, láng lobban szerető szívemben,
felnézünk a sötét égre, sok csillag ragyog,
mintha búcsúznának, a zsongásukat hallom.
Kéz a kézben indulunk avar lepte úton,
elkísér a halk nesz, lábunk alatt morgón,
mintha macskaalom terítené csodás utunk,
ezen jót derülve, otthonunkba jutunk.
Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.
Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.
Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen?
A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.
Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.
Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...
A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!
Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.
Vecsés, 2016. június 25. ? Kustra Ferenc
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.
Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.
Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen?
A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.
Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.
Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...
A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!
Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.
Vecsés, 2016. június 25. ? Kustra Ferenc
