Idő 
Értékelés 
Értékelés Az öregség kerítése…
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
Az öregség kerítése…
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
Aggastyán a nyelvünk, korban érett bástya,
Alig akad néki, tán csak egy-két bátyja.
Kárpátok ölelik, szűzanya oltalma,
Itt a földön ez lett népünknek otthona.
Vitézek szelleme őrzi a mi szívünk,
Szabadság-békéért küzdeni nem félünk!
Hősök drága vére pecsétje a múltnak,
Haza szeretettől gyertyák lángra gyúlnak!
Őseink nyugszanak e páratlan földben,
Itt száll magyar lelkük rege medencében.
Édes anyanyelvünk él a génjeinkben,
Ez tesz egységessé földön,és a mennyben!
Pusztító csapások kovácsolták össze,
Nem veszett nemzetünk csalárd sűrű ködbe.
Egymás kezét fogva bátor lesz a lelkünk,
Összetartva világban sohasem veszünk!
Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky Gellért - íródott: bokor és páros rím formátumban H-őseink emlékére.
Alig akad néki, tán csak egy-két bátyja.
Kárpátok ölelik, szűzanya oltalma,
Itt a földön ez lett népünknek otthona.
Vitézek szelleme őrzi a mi szívünk,
Szabadság-békéért küzdeni nem félünk!
Hősök drága vére pecsétje a múltnak,
Haza szeretettől gyertyák lángra gyúlnak!
Őseink nyugszanak e páratlan földben,
Itt száll magyar lelkük rege medencében.
Édes anyanyelvünk él a génjeinkben,
Ez tesz egységessé földön,és a mennyben!
Pusztító csapások kovácsolták össze,
Nem veszett nemzetünk csalárd sűrű ködbe.
Egymás kezét fogva bátor lesz a lelkünk,
Összetartva világban sohasem veszünk!
Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky Gellért - íródott: bokor és páros rím formátumban H-őseink emlékére.
Az éjszaka holdas, ragyogóan holdvilágos,
Mondhatnám szép, sötéten elmosódó, sőt sármos…
Irgalmatlan holdas a táj, fülsiketítő a csend,
Nem mozdulnak a fák, a bokrok, gyenge szellő sem leng…
A szurok sötét éjszakát nem látom a holdfénytől…
Gyönyörű látvány, átélem, merítek e szépségből…
Régen nem láttam ilyen meseszerűséget,
Ámulva álltam, öleltem a mindenséget…
Holdvilágos ködfátyolban úszik a tavasz,
Lesz még itt jó idő, már alig néhány arasz…
Vecsés, 2013. október 2. - Kustra Ferenc József- íródott a természetről
Mondhatnám szép, sötéten elmosódó, sőt sármos…
Irgalmatlan holdas a táj, fülsiketítő a csend,
Nem mozdulnak a fák, a bokrok, gyenge szellő sem leng…
A szurok sötét éjszakát nem látom a holdfénytől…
Gyönyörű látvány, átélem, merítek e szépségből…
Régen nem láttam ilyen meseszerűséget,
Ámulva álltam, öleltem a mindenséget…
Holdvilágos ködfátyolban úszik a tavasz,
Lesz még itt jó idő, már alig néhány arasz…
Vecsés, 2013. október 2. - Kustra Ferenc József- íródott a természetről
Tinta-kéket hint szemembe a tó,
Tükre morc-felhőt küldő varázsló.
Fény-nyelő ármány sebesen közeleg,
Kabát alól gyorsan szökik a meleg.
Lépteim szaporák, alig bírom szusszal,
Felmordul az ég is, ilyesztget mumussal.
Ostorát bőszen villogva csapkodja,
Belém mar a szél, kalapom kapkodja.
Mire haza értem, bőrig áztam éppen,
Vacogó futó-túra lett az élményem.
Észrevétlen érkezett, hopp...semmivé foszlott.
Nevetett a nap rajtam, ez volt ma a bojkott.
Tükre morc-felhőt küldő varázsló.
Fény-nyelő ármány sebesen közeleg,
Kabát alól gyorsan szökik a meleg.
Lépteim szaporák, alig bírom szusszal,
Felmordul az ég is, ilyesztget mumussal.
Ostorát bőszen villogva csapkodja,
Belém mar a szél, kalapom kapkodja.
Mire haza értem, bőrig áztam éppen,
Vacogó futó-túra lett az élményem.
Észrevétlen érkezett, hopp...semmivé foszlott.
Nevetett a nap rajtam, ez volt ma a bojkott.
