Szófelhő » írni
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
Amikor újra akarnék, hogy keresselek,
Szemed elveszíteni ne merjelek,
rágondolni félve, rettegve.
Vétkezni még egyszer veled,
sirni egész éjjel miért nem lehet?
Válladba kapaszkodni, és térdedig hajolni
Ölelni, kuporogni, a szemedbe költözni és
szobát meszelni illatoddal, élni életet.
Egy életen át szeretni, kettesben,
Te meg én kellene, egyszerre, remélve.
Sietni, igyekezve, hisz nem vagyunk életre ítélve.

Hogyan lehet elvetni tekinteteket?
Sóhajt és szentélyeket kitakarítani,
oly sok érzést, emléket száradni teregetni?
Levetkőzni érintést, kezeket, ölelést ezreket?
Néma szemekre mivel felelhetek vallomást,
érzést és szerelmet ha nem lelek rád nézve,
tekintetedre, az erintésedre sarokba ültetve?
Mit tehetek néma percekre merengve éjszaka,
Ahogy kapkodom szétfutott gondolataim,
hedonista álmaim magányos ámokfutásának
végtelen vágyódását?

Egyedül elég vagyok magamnak megőrizni,
szenvedni akarni, megtartani magamon
csókod, kacsód és alakod, hogy tudd ha
hallgatok úgy is akarok! Rajzolok és tapasztok,
álmot vakolok szentéllyé, meszelek és díszítek sekrestyévé.
Illatot ragasztok homlokom filmvásznára,
szenvedélyt, szerelmet fonok és kötök
melegíteni, kitartani és eltenni későbbre, várni egy szóra,
egy jelre, egy életre. Remélni, csendet keresni,
örökkévalóságot az elmúlásban a kezeidnek,
tarkód melegének, szerelmed szerelmének.
Beküldő: Kézdi Érző
Hangod mi buján érinti lelkem, s kezed mi szeretőn érinti testem. Csókod mi édesen érinti bőröm, s tekinteted mi megbabonázza minden ösztönöm. Te vagy nekem a szerelem, minek megtalálásáról rég letettem. Te vagy, mit szóban nem lehet leírni, csak szívem azt súgja,örökké veled lenni! Bársonyos kezeiddel a lelkemig nyúlsz, s csodás mosolyodtól a külvilág elhalkul. Te vagy számomra az élet, s csak annyit kérek, örökké szerethesselek téged!
Beküldő: Blank Camor
Titkold el szíved,szenvedését ,
ne halld a sors gúnyos nevetését.
Sírni lehet de nem érdemes.
Szíved bárhogy fáj ,nevess!
Csak gondolj rám,és szeres !
Beküldő: Szandika
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.

Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.

Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.

Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.

Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.

Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.

Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.

A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.

Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.

Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.

A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'

De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.

Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.

A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.

Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.

A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.

De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.

Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.

A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.

S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!
Beküldő: Varga Bertalan
Szinte mindenem elveszítettem.De ha egyszer le kellene mondanom mindenről és ha csak egy valamit vihetnék magammal téged választanálak.
Mióta az életem része lettél,minden nap új dolgokat veszek körülöttem észre.Olyanokat amik eddig is léteztek de nem láttam őket.
Mert a múlt árnyékában éltem,míg meg nem ismertelek.Folyton a tegnapokon rágódtam,elfelejtettem megélni a mát,és nem láttam a holnapokban rejtőző lehetőségeket.
Hosszú és nagyon göröngyös nehéz utat jártam be, még betegen rád találtam.
Most már nem hagyom,hogy a múlt tönkre tegye a jelenemet.Reggelente még mindig félelemmel ébredek,de már nem az elmúlt életem,hanem az előttem álló nehézségek táplálják a félelem érzetet.

A legértékesebb vagyonom te vagy.
A te létezésedért vagyok a leghálásabb.
Órákat mélázok minden nap magamban,hogy jó választottam hűséges ember vagy e.
De ha téged nekem szánt a teremtő isten akkor nem lehetsz olyan rossz ember.

Minden este mielőtt elalszom imádkozok istenhez,hogy reggel találkozzunk.
Ez tart fenn bennem egy érzést,melyet még soha senkivel nem éltem át.
Biztonság és bizalom -ezt teremtetted meg,és alakítottad át a fogalmat számomra érzéssé.
Valóban úgy van,hogy amit láttál és látol,azt még nem mutattam senkinek,
ha nem láthatnálak többé belehalnék. A lelkem semmi nem menti meg, csak a melletted ébredés.
Mert olyan melletted ébredni mint megszületni.
Ha két test összeolvad azt nem lehet elválasztani,éppen úgy mint az összehegesztett vasat.
Én ugyan azt gondolom és hiszem.

A szobámban zárt halk sóhajok őrzik a tegnap este emlékét.
A redőnyök repedésén szemérmesen kukucskál be a reggeli napfény.
Még most is érzem a libabőrt ha felidézem a tenyered nyomait a testem minden táján. Bőröm a bőrödön - testek fedésében -izzadt homlokod nyomod az enyémhez,s én a sötét hajadba túrok.
Szoros ölelések apró simogatások - ziháló lélegzeted még most is a fülemben hallom.
A szemeid majd felfal,kíváncsiskodik simogatva végigpásztáz,s közben magamat látom benne.
Már nem szégyenlek tőled,merek melletted fingani pisilni és pucéron fürödni.

Mert mi már egyek vagyunk s így szeretsz. Ide-oda puszit adsz a szemeid mosolyognak rám,tudod és érzed mi jó nekem. Nagyon jó amikor nézel,szeretem látni a szemedben és arcodban amit érzel.
Megosztom magam veled,s te velem magad.Nagyon jó ilyen sebezhetőnek látni,mikor a gyönyör mámorában a fellegekben úszol.
Szóval megadtuk magunkat egymásnak.
S azóta valami furcsa csillogás van a szemedben.
Hevesebben dobbog a szíved.
S már szavakkal le sem tudom írni,hogy mennyire szeretlek imádlak.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák