Mi van még mondd,?Hisz összetörtél mindent!
Mi van még mondd,amit tőlem elvehetsz?
Mi van még,amit nem tudnék feladni,
ami béklyóként húzza lelkemet?

Mi van még,amit nem tudtál elvenni?
Mi van még ha már minden elveszett?
Hisz mérges fullánkod belém fészkelődött,
halálos méreggel sújtva lelkemet.

S mi lesz ha nem fogok elpusztulni mégsem?
Mérges fullánkodat egyenként tépdesem
vérző szívemből te rád visszadobva
hogy meg érezd végre mit tettél velem!

Mint halk morajt a zúgó szélben
úgy hallom néha a hangodat,
mint árnyékot a sűrű hóesésben,
úgy látom néha az arcodat.

Mint puszta fák,mit zúzmarák takarnak
úgy érzem magam most nélküled,
mint hópelyhek,mik hulldogálnak némán,
olyan vagyok most én is nélküled.

Mint lágy tavasz,úgy hiányzol nékem!
De köd takarja tőlem arcodat,
mint jégcsapok,mik olvadoznak éppen,
úgy lepi el könny az arcomat.

Mint fák a fényt,úgy akarlak én is,
hogy felolvaszd jégbe zárt szívem,
jössz-e már?Hisz kiderült az ég is!
Ha nem jössz,tavasz sem lesz már nélküled.