Meginog, mi szilárd,
A valós tudás, fellazul…
Jön… ostoba az úr!
Ez a világ nagyon piszkos,
Össze fog omlani, biztos.
*
Tücsök, csak zenélget,
Árokparton, nincs tetterő.
Néma felleg, esik!
Mindenki más mocskát nézi,
Közben kertjét gereblyézi.
*
Jöjj elém, ha tudnál,
Tévedésünket, legyőznénk.
Táguló, ózonlyuk.
Hihetetlen hangsúlyokkal,
Földöntúli buzgalommal,
*
Pipacs szirma táncol,
Ahogy a szellő borzolja.
Bodza illata száll!
Nyírjuk ki egymást sebtében,
Koncoljuk fel az estében.
*
Minden lépés vissza,
Jövő rémségét vetíti.
Múltban az igazság.
Mondhatnám ez egy véres vers,
Ezért lett egy kissé túl nyers.
*
Szó, felszállhat égig,
Tompa tetterő tündököl.
Hiú, állhatatos!
Elmegyek inkább aludni,
Nem akarok haragudni.

Vecsés-Győr, 2016. július 12. –Kustra Ferenc József- A HIAQ - kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe:” Átok”.

Nagypapámnak volt ilyen nagyon kérges a tenyere…
Nyakamon látszik öreg inak logó erezete…
Lábaim, már nem akarnak felvinni az első emeletre…
A finom vitaminbombák, számból kihullnak a kerevetre…

Ha kis-csajt látok utcán, jut eszembe, jó családból való-e,
És ha harmincast látok, azon meditálok, végre anya-e?
No, nem én változtam meg, de az élet ennél többet enged-e?

Öreg csont, nem vén csont, de hetvenfelé, öregúr mi lenne más?
Ebbe a korban, már kevésbé érdekel a nyitott dekoltázs.
Ha enni akarok, fogsort is kell csináltatni, nagy pénzért,
Persze, minek, húsra nem telik, de még megyek a kenyérért.
Ember legyen okos és ne legyen öregen képmutató,
Vége lassan… élet leírja, ez nem a postán maradó!

Ráncok csak gyűlnek, lábam egyre nehezül,
Mit várhatok… itt már ember lemerevül,
Nincs oly', hogy innen sietve elmenekül…

Életem elején volt nekem bölcsődal,
Végállomásomon lesz… cifra ravatal.

Vecsés, 2015. január 22. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.

Arccal előre,
Az élet, nem néz hátra.
Múlt-uszályt visszük…
*
Jelen rabja vagy,
Akár akarod… bár nem…
Kételyek és vész.
*
Van, kinek hintójába villám van befogva.
Enyém, a szamaras szegény ember kordéja.
A szerencsém még ilyen kordén sem közeleg,
Nekem minden csak összekuszált egyveleg.
*
Csorbult remények…
Hevük, már elenyészett.
Hű emlékezet.
*
A sors kötőfék…
A vágyak önfeledtek.
Jövőnk szárnyalás.

Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

Agg magyar nyelvünk, ?si korok tanúja,
Titkát ki fejti meg, hol leledzik kulcsa?
K?lapok, pergamen; sok rész-igazságot
Rejt, ismeretlen múlt csoda valóságot.

Medence üstjében a nyelv csiszolódott,
Egyik a másiknak gazdagságot adott.
Eddig szépen lassan, finoman változtak,
Ma a médiától szárnyalva torzulnak!

Angloszászok nyelve, hogy is lett oly men??
Ezt majmolva terjed, mint vírus...a fert?!
Páváskodni nem kell idegen szavakkal,
Keress megfelel?t, alkossál ragokkal.

Büszke tollforgatók, vagánykodó kúlok,
Hiányosság csak, ha nem magyarul szóltok!
Hiúság mit hisztek, - stílusotok pazar;
Csak szóbugyorban erjed? szennyes zavar.

Nyelvünkb?l biz lehet formára alkotni,
Ismeretlen dolgot magyarba foglalni.
B?séges kincsestár, nemzet ékessége,
Tolladdal úgy írjál, minden magyar értse!

Dunat?kés, 2024. március 24.

Torz ídea vak.
Vágy...önteltség függ?.
Karneválosdi!

Eszköz nem számít!
Ember jó léte teher.
Befolyás apad!

Szántóföld gyomos
Dohos mag népeknek jó.
Bábuk észt osztnak!

Golyót kell vetni!
B?zös profit virágzó.
Csak Cél a lényeg!

Guru-l a szekér,
Víg napja van bábuknak.
Fék ismeretlen!

Kór bugyog földön,
Csatornákból szenny ömlik.
Félelem nagy úr!

Bölcs hiába int,
Veszélyes a játszma.
Bizonytalanság!

Baljós id? van.
Hullaterek kínja száll.
Sorshatás terjeng.

Népnek lánc-iga,
Sátánnak dics?ség jár.
Istentelenség!

Az Id? szólni fog.
Isten bottal sose ver!
Szabadít jókat!


Dunat?kés. 2024. március 23.