Szerzők » Poór Edit versei » 2. oldal
Poór Edit
(1961-)
Verseim
Idő    Értékelés
Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!
Beküldő: Poór Edit
LÁTOMÁS
Írta: Poór Edit

Szívem közepében,
Életre kell lényed,
Így jelensz meg előttem,
Mitől oly boldog létem!
Nézz reám, csak nézz,
Szeretem szemed tüzét!
Sarkcsillagként ragyog le rám,
A sötét éteren át!
Mosolyod, mint a felkelő nap,
Szívem rögtön lángra kap!
Ajkam csókodra vár,
Tüze éget már!
Illatod tovaszáll,
Az ég felé egy sóhaj száll,
Óh, bárcsak itt lennél már!
Este, amikor lefekszem,
Csillagokkal üzenem,
Jó éjt kedvesem!
Testem alszik már,
Lelkem csak reád vár!
Jössz is felém már,
Az álom ködfátyolán.
Mily csodás ?e világ,
Itt miénk az egész világ!
Az éjszaka sötétjében,
Nappali fényárad,
Szívünk boldog tüze áraszt!
E boldog fény, beragyogja álmom,
S kívánom, hogy ily csodát,
Te is álmodj barátom!
Ha jő is a keserű ébredés,
Mind ez nem valóság, csak álom,
Vidd magaddal a fény ragyogását,
Mert ez valóság és nem álom!
Beküldő: Poór Edit
Atlantiszon régi szokás,
Főpap előtti szertartás.
Létezik egy élő könyv,
Melyet, ha egy akarattal olvasod,
Betűi fénylőn lángoló sorok.
Két lélek szabad akaratú döntése,
A lelkük egyesítése!
Így, frigyük nem csak egy életre szól,
Hanem, elkíséri őket a halálon túl.
Legyenek itt e földi világban,
Avagy, legyenek a szellemvilágban.
Lelkükkel egyesültek, s így egymástól,
Ők soha, el nem kerülnek!
Együtt róják élet sorozataikat,
Míg fejlődésükben haladnak.
S, ha valamilyen oknál fogva,
Valamelyik lélek, úgy gondolja,
A lélekegyesítő rítust feloldja,
Főpap előtt, újra egy akarattal,
Az élőkönyvet olvasva,
Lelkük szabadságukat visszakapja.
Beküldő: Poór Edit
Különleges, ünnepélyes alkalom,
Az életben egy sorsszerű vonzalom.
Pillanat műve találkozni olykor,
Ám, ez a pillanat egy életre szól!
Tudod jól, ahogy a szemébe nézel,
Nem földi szerelem az, amit érzel!
Szemek tükrében áthatol a lélek,
Rögtön érzed, amint lelke megérint téged.
Megszűnik a világ körülötted,
Lélegzet eláll, s a hang fent akad,
Csak a test bizsergése mi megmarad.
Megszűnik a léted- e világban,
Csak őt látod a külvilágban.
Nem fontos már léted, sem életed,
Legfontosabb számodra az Ő élete.
Megszűnnek vágyaid létezni,
Lelkedre száll nyugalom és béke.
Mélységes szeretet, mely átöleli lelketek,
Életben, Őt soha el nem feleded.
Alakuljon bárhogy majd az életed,
A sors könyvében már Ő a jegyesed!
Nem férhet hozzád többé senki,
Mert, szívednek kulcsát már Ő őrzi!
Beküldő: Poór Edit
Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!
Beküldő: Poór Edit