Szerzők » Németh Ádám versei
Németh Ádám
(1999-)
Tanulás
A fájdalom az a szó melyet kifejezek a verseimben vagy a reményt bár még csak 13 vagyok de már 31 versem van!
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Jártam már magas hegyekben,
Mély földekre szoktam térni.
De mégis dombok ködében,
Tudok egyedül élni.
Beküldő: Németh Ádám
Mikor megszületik egy Ér
Gyakran akadályba ér
Sokszor fogja Földet törni
De akkor sem fogja feladni

S mikor folyik ez a Patak
Gyakran új ágra rohan
Néha Kőbe üti folyását
És ott majd aztán meg-meg áll

De ez a Kő elsodródik
Mert e Folyó erősödik
Útjába a Hegy rá zúdul
Ott zúzni kell de vadul

E Folyó útja ketté válik
S egymás útját gyakran keresztezik
Majd egy másik Folyóval
Ott aztán nem távol

Egybe folynak Habjaik
És egy Folyóvá válik
De beköszönt a Tél mely hideg
S erre a Folyóra jeget ver

Hogyha a Tavasz beköszönt
Mely nem meleg levegőt önt
De oda jönnek a Vadak
S a Folyó vizéből isznak

A Folyó viszont csordogál egyre tovább
És így csakis Patakként folyhat tovább
Aztán jön egy elveszett Ér
Így a Patak Folyóként él

Ellenben a Hideg újra éled
Befagyasztja a folyó medrét
De a jég ismét feltörik
A kis Ér ismét megszökik

Ez a Patak nehezet él
Szennyezett Folyóként tovább mégy
S hogy mi lesz a sorsa
Azt majd meg-meg oldja
Beküldő: Németh Ádám
A halál reám szólt
És kaszát felém nyújt
Ily szavakat nekem mondva
Gyere Ádám, gyere máshová

Elviszlek én téged máshova
Nyomorúságba, boldogságba
Hiába ellenkeztem
Ezt én meg nem tehettem

Sírtam mint egy vízesés
Nem lesz itt kőbe vésés
Kérdtem én ezerszer
Mit tehetnék életért?

Hiába beteges az élet
De boldogság is csak itt éled
Soha ne sirass engemet
Mert lát engem az aki szeret.
Beküldő: Németh Ádám
Elveszett létem
Hol vagy már te élet?
Keresem míg élek
Vesztembe vezettem

Mert hát menekül előlem
Éjszakánként utat nyer
És ha egyszer elkapom
Többé már nem engedem

S már lassan elfelejtem
Ki is voltam akkor
Mikor ő volt az enyém
Mindig oda ront.
Beküldő: Németh Ádám
Ha ütne az utolsó óra
Lobogtatnám magyar zászlaját
Régi magyar térképet adnám mindenki kezébe
Honfi tudást szórni mindenkinek tenyerébe

Magyarnak lenni oly nehéz
Annyira fájdalmas ez
Nem tudok mindent megtenni
Hogy honfi tudjak lenni

De már nyakamban érzem a halált
És a kaszás sajna már reám vált
Hasító óriási kaszája
Egy pillanat alatt torkom vágja
Beküldő: Németh Ádám
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák