Szerzők » Madách Imre versei
Madách Imre
(1823-1864)
Madách Imre 1823-ban született Alsósztregován a mai Szlovákia területén, jómódú család gyermekeként. A költészet mellett, ügyvédkedett és politikával is foglalkozott. Fiatal kora óta szívproblémával kűzködött, sokat betegeskedett. Kiskorában külön nevelők foglalkoztak tanításával, majd a váci piarista gimnáziumban folytatott tanulmányokat, és 6 nyelven tanult meg beszélni. 1841-ben végzett a Pesti Egyetem jogi karán, majd az ügyvédi vizsgát is letette. Ezután aljegyzőként dolgozott. 1846-ban vette feleségül Fráter Erzsébetet, több gyermekük is született, 1853-ban azonban elváltak. A szabadságharc alatt Madách a nemzetőrséget szervezte, betegsége miatt azonban a harcokban ténylegesen nem vett részt. A forradalom bukása súlyosan érintette őt és családját is, rokonai egy részét, akik harcoltak elvesztette. Később Rákóczy János forradalmár rejtegetése miatt ő is börtönbe került. 1860-ban készült el fő művével Az ember tragédiájával, amely a magyar drámaírás talán legkiemelkedőbb műve. 1861-ben országgyűlési képviselőnek választják, majd tagja lesz a Kisfaludy Társaságnak és az MTA levelező tagozatának is. 1864-ben, 41 évesen hunyt el szívelégtelenségben.

Készítette: www.versek.eu
Idő    Értékelés
Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha,
Remény, csalódás, küzdelem, bukás,
Sírig tartó nagy versenyfutás.
Keresni a mindig a jót, a szépet,
S meg nem találni, - ez az élet.
Beküldő: versek.eu
Szőke Ipoly kicsi barna lánya!
Eszem azt a gyönyörű szemed.
Megsebez, ha rám néz, s hogyha nem néz,
A naptól rabol meg engemet.
Jó, hogy arcodon, kis bájgödrében
Játszni látok pajzán szellemet,
Mely, ha sebzesz, írt önt a sebembe
És mosolyg, ha kell, napom helyett.

Szőke Ipoly kicsi barna lánya!
Eszem azt a szós picinyke szád,
Fáj, ha nem hallom csevegni, és fáj,
Hogyha hallom, mert reményt nem ád.
Jó, hogy a kebel két renge halma
Hévvel hullámoz még akkor is,
S hogyha nem szólsz, szólanak helyetted,
Hogyha szólsz, mondják: a lány hamis.

Szőke Ipoly kicsi barna lánya!
Eszem azt a bűvös lelkedet.
Hogyha távol vagy, vonzasz magadhoz,
Ha közel vagy, űzesz engemet.
Jó, hogy a világ végében is még
Távol volnék, s visszavonzanál,
Jó, hogy az Ipoly meg úgy kiáradt,
Hogy nem férek hozzád, barna lány.
Beküldő: versek.eu