Szerzők » Kazinczy Ferenc versei
Kazinczy Ferenc
(1759-1831)
Kazinczy Ferenc költő, író, a magyar nyelvújítás kiemelkedő alakja 1759 októberében született a mai Romániában található Érsemjén községben. Kazinczy régi nemesi családból származott, a sárospataki kollégium elvégzése után jogot tanult. Németül, latinul és franciául is kiválóan beszélt. Kassán, majd Eperjesen folytatott ügyvédi gyakorlatot, később jegyző lett, majd Abaúj megyei táblabíró. Az akkori főjegyzővel folytatott vitája után felmondott, és mint tanfelügyelő vállalt munkát. II. József császár rendelkezésének megfelelően közel 200 iskola felállításában működött közre, amire nagyon büszke volt. 1791-ben vesztette el állását, állítólag azért mert nem volt római katolikus vallású. Ezután Bécsbe ment, hogy a királlyal találkozzon, de nem járt szerencsével, bár József főherceg fogadta, kérése nem talált meghallgatásra. Ekkor ismerkedett meg Hajnóczy József királyi tanácsossal, akivel jó barátságot kötötött, hatására találkozott a magyar jakobinus mozgalom tagjaival. Később ez miatt belekeveredett a Martinovics féle összeesküvésbe. 1794-ben tartóztatták le, közel 7 évig volt börtönben, csak 1801 júniusában engedték ki. Széphalomra költözött családi birtokára, megházasodott, feleségül vette Török Zsófiát, gróf Török Lajos leányát. Hamarosan gyerekeik születtek, egészsége azonban a börtönévek miatt megrendült, anyagi problémákkal küszködött. Édesanyja halála után testvéreivel történt osztozkodás során gyenge minőségű földeket kapott. Később felesége apja halála után sógorával pereskedett, bár a bíróság neki adott igazat, a bírósági határozatot nem tudta érvényre juttatni, így családja nem részesült az örökségből. Szívügye volt a nyelvújítás, az 1820-as évekre Széphalom lett a magyar irodalom központja. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Anyagi helyzete továbbra is kilátástalan volt, csak a sátoraljaújhelyi levéltárban kapott állást, ahol iratokat rendezett. 1831 augusztusában hunyt el Széphalmon, az országszerte pusztító kolerajárvány következtében.
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
1. Szép ajakod és szép szemed
Tevék raboddá szívemet.

2. Keblednek gyúladásiról
Ajkad hallgat, de szemed szól.

3. Szól a szem, bár hallgat a száj,
És beszéli, belől mi fáj.

4. Egy pár szép szem, egy mosolygás,
Mit tesz, inkább tudom, mint más.

5. Szembe véled
Szívem éled.

8. Közel hozzád, távol tőled,
Gondolatom csak felőled.

10. Tudom én, mit cselekedném -
Amit tetszik ha merhetném.

13. Rosszat mondanak felőled,
De én el nem állok tőled.

15. Kis lábad az asztal alatt.
Egy csizmán zsámolyra akadt.

16. Repdes, repdes egy pár szép szem,
Csak azon, akit szeret, nem.

23. Fűzz virágot homlokomra,
Lányka, míg tart a tavasz;
Míg egy-két csókot kerűlünk,
Nézz körűl s elreppen az.


1828
Beküldő: versek.eu
Mely boldog óra tűnt fel életemnek,
Midőn a két szép testvér karjain,
Szökdelve jártam a rom halmain,
S hol a pataknál lengenyék teremnek.

Itt lábainál imádott kedvesemnek
Elnyúltam a part bársony hantjain;
Dallott, s elfogva alakján s hangjain,
Megnyílt az ég szememnek és fülemnek.

Storazzi szép ajkán nem lebegének
Mennyeibb hangzások, mint e bájos ének,
Mint e hajlékony, rezgő, lágy beszéd.

De bájosb, édesb volt, mellyel pirúlva,
A hold szelíd fényében, s rám simúlva,
Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd!
Beküldő: versek.eu
Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegűlt hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sűlyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson,
S sugárival körűle glóriát von.

1811
Beküldő: versek.eu
Szompolyogva tértem félre; a gyermeket
Mondám, szabad volt akkor még szeretni.
Tekintsd hajad, s lásd ím e kecseket;
Mernéd a felvirúltat most illetni?

Öt kín között élt év orcád neked
Gyengébb redőkkel el kezdé lepetni.
Nem lelt-e Amor érző szíveket,
Kik készek voltak Nínonért gerjedni?

Kilép a parton. Lelke bánatában
Alélva dől el bátyja hív karjában,
S a szép mely lélegzést alig veszen,

Él, él! felpillant! s társaim sorában
Engem keres fel; Nínonná leszen,
S e hév, e szent csók istenné teszen.

1811
Beküldő: versek.eu
Veszett idő! veszett erkölcs! veszett poesis!
Nem kell nekem, ha mérget hoz, a lépes méz is.
Egy a szép s jó, egy a rosz s rút, mond a morál,
Pedig hamis ügy mellett az nem perorál.
Hiába szól őellene az új aesthesis,
Csal a ravasz, bolondnak jó még a fapéz is;
Őrizkedjél ettől, keresztyén olvasó!
És ahol maszlagot hint ez, ne mulass, óh!
A rossz madár a szentet is bépiszkolja;
Ha vétek is, elég hogy szép, ezt gondolja.
Am nézd a piktort, mint festé itt ezt az angyalt;
Tudom, ezért Lucifernél sok szurkot falt.
Térde felett, ugyan festve vagyon a gomb,
De félrecsúszott a lepel, s csupasz a comb.
S ím Eszter asszony a szemmel, nézd, még azt is látatja,
Amit nagy gonddal eltakart szemérmes patyolatja.
A piktor szép emlőt akart és szép combot látatni,
Mintha el nem kellett volna a képen takartatni.
És mintha, ahol ők vannak, nem volna váll és csizma!
Ah ennyi rosszat szűl az Aesthesis s a Schizma!
Mely vétkeket tanítgat a nézőknek a theátrum,
Arról jobb nem is szóllani, mert az mind crimen atrum.
Nem volt ez így míg szóllhatott a Molnár Albert,
Ki sok országot látott és igen sok tengert!
De még akkor tisztelte a nép a Morált,
S az Aesthesis a rossz mellett nem perorált.
Még akkor minden azt hitte, hogy szép a jó;
Most megforditák, Keresztyén hív olvasó!
Nem kell, nem kell, ha mérget hoz, a lépes méz is!
Beküldő: versek.eu