József Attila
(1905-1937)
József Attila a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, 1905-ben született Budapesten szegény családban. A család hatodik gyermekeként jött világra, három testvére azonban még születéskor meghalt. Két nővérével egészen fiatalok voltak, amikor apjuk úgy döntött, hogy kivándorol amerikába, végül csak Romániáig jutott, ők azonban soha nem látták viszont. A család nélkülözése miatt édesanyja három évre őt és fiatalabb nővérét nevelőszülőkhöz adta, ezt az érzékeny lelkü költő nagyon nehezen viselte. Édesanyja később visszavette őket, de korán fizikai munkát volt kénytelen vállalni. 1914-ben Jolán nővérével összeveszett, emiatt kísérelt meg előszőr öngyilkosságot, ám az szerencsére sikeretelen volt. Még ebben az évben édesanyja súlyos beteg lett, és hosszú betegség után hunyt el 1919-ben. Meghatározó gyermekkori élménye volt, amikor Abbáziában a mai Opatijában tölthetett néhány hetet 1918 nyarán. Édesanyja halála után nővére, aki feleségül ment Makai Ödön ügyvédhez vette magához őt és hugát. Ő lett József Attila gyámja, a költőt iskolába iratták, a makói gimnázium tanulója lett. Mindössze 17 éves volt, amikor első verses kötete megjelent Juhász Gyula segítségével. 1924-ben folytatta tanulmányait a szegedi egyetem magyar-francia szakán, de onnan Tiszta szívvel című verse miatt eltanácsolták. 1925-ben kiment tanulni a bécsi egyetemre, onnan 1927-ben tért haza, bár már ismert költő volt, állandó munka híján azonban ismét nélkülöznie kellett. Ezekben az években kötött jó barátságot Illyés Gyulával. 1930-ban tagja lesz az akkor illegálisan működő Kommunista Pártnak. Több szerelmi csalódás is éri, ami a rossz lelkiállapotú költőt még jobban megviseli. A kommunista mozgalomban ismerte meg feleségét Szántó Juditot, házasságuk azonban nem volt tartós, nem igazán jöttek ki egymással, felesége József Attila hűtlensége miatt öngyilkosságot is megkísérelt. Végül különköltöztek, József Attila pedig pszichiáterhez fordult egyre rosszabb lelkiállapota miatt. Skizofréniát diagnosztizáltak nála, a mai szakemberek azonban ezt vitatják, szerintük inkább borderline személyiségzavarban szenvedett. Sorra jelennek meg versei, 1936-ban a Szép szó című folyóirat szerkesztője lesz, ekkor jelenik meg utolsó verses kötete Nagyon Fáj címmel. Egy gyógypedagógus Kozmutza Flóra irán érzett beteljesületlen szerelme miatt egészségi állapota még inkább megromlott, ezért nővéréhez költözött Balatonszárszóra, itt egy vonat elé feküdve követett el öngyilkosságot 1937. decemberében. Népszerűsége igazából halála után emelkedett magasra, később posztumusz Kossuth és Baumgarten díjban részesült.

Készítette: www.versek.eu
Idő    Értékelés
Előtte sívár halom mered,
Két szemében a szíve remeg.
- Szegény diák.

Illatos és csókos az éjjel,
Piros szirmok szállanak széjjel
Rózsatövön.

Nagyon szeretne kisuhanni,
Mámoros csókban együtthalni
Valakivel.

Hanyatt feküdni uccakövön
S úgy várni, ha már nincs más öröm,
Naptalanul.

Száguldani egy örök éjen
S az éji széllel friss fehéren
Titkolózni.

Vágyva vár kint az Élet-asszony
Egy új sebet, hogy fölfakasszon
Ifjú ajkon.

De hiába, ő nem csókolhat,
A diák nem megy, int a Holnap.
(Elhal a Vágy.)

S előtte sívár halom mered,
Két szeméből a bánat ered.
- Szegény diák.
Beküldő: versek.eu
A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most száz élet kergetőz.

Mártának hangja jut eszembe mostan,
Oly bársonyos volt s ez nem az övé.
Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam.
Szemem mered a zongora fölé.

A csókos ajka itt remeg előttem,
Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem,
Ó jaj, emléke mért olyan erős?

Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol.
És hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Beküldő: versek.eu
A gót s latin betűk sivatagában,
Fáradt diák, virágot keresek.
Oly szürke vagyok multban és a mában
S szeretnék élni én is keveset!
Tavasz van, rajtam bágyadt barnaság van,
Az utakon vidám szerelmesek
S amíg viaskodom a Bánat-ölyvvel,
Az út, a fák, a rét - és minden zöldel.

Az ó betűkre friss könnyűket ejtek,
Nem hat reám vitéz lovagkora
És jaj nekem, hogy mindent elfelejtek,
Ha nevet alabástrom fogsora,
Mert bennem is lassan, szépen megerjedt
S kiforrt a szerelem részeg bora;
De ajkaimra gyöngyei se jutnak
S én nem lehetek társa mámoruknak.

Igy lassan vérzem el a tűnt igéken
És nem csókolhatom meg a kezét.
Fejem sokszor töröm sok semmiségen
S áhítom közben léptei neszét.
És úgy szeretem, mint szerettek régen:
Hektor szerette így Andromachét.
Erősszivű volt Andromache férje,
És gyönge szívem párját hát ne kérje.

Szeretném bátran becsukni egyszer
A kopott könyvek ócska födelét
És csókolózni illatozó esttel,
Mikor reám vár és reá a rét.
De jaj, vigyáz rám sok szigorú mester,
Csak vágyam kóborolhat szerteszét,
Míg én magam süket betűkben élek,
Mint Cháron hídjáról leszédült lélek.
Beküldő: versek.eu
Szeretném, ha vadalmafa lennék!
Terebélyes vadalmafa;
S hogy testemből jóllakhatna
Minden éhező kis gyermek
Árnyaimmal betakarva.

Szeretném, ha vadalmafa lennék
S minden egyes árva gyermek,
Ha keserű könnye pereg,
Felkeresné s könnyeivel
Öntözné meg a tövemet.

Szeretném, ha vadalmafa lennék,
Mi ha majd egykor kiszárad
És a tél apó kivágat,
Lángjaival felszárítná
Könnyeit a bús árváknak.

S ha csakugyan vadalmafa lennék,
Volna öröm a földön és
Sehol semmi bú, szenvedés
S a mosolygó fejeket nem
Bántaná az elköltözés.
Beküldő: versek.eu
Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.
Beküldő: versek.eu
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák