Szerzők » Berzsenyi Dániel versei
Berzsenyi Dániel
(1776-1836)
Berzsenyi Dániel 1776-ban született a Vas megyében található Egyházashetyén, gazdag nemesi család egyetlen gyermekeként. Gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért csak 13 éves korában kezdett el iskolába járni. Egy soproni evangélikus iskolába került, azonban talán túkorossága miatt tanulmányait sosem fejezte be, inkább elszökött és beállt a katonaságba. Kevesebb mint egy év után azonban innen is továbbállt, és apja haragja elől nagybátyjához költözött a Somogy megyei Niklára. Hamarosan megnősült, elvette a mindössze 14 éves, jómódú családból származó Dukai Takách Zsuzsannát. 1803-ban barátja Kis János soproni evangélikus pap küldte el verseit Kazinczy Ferencnek, aki felfigyelt Berzsenyi tehetségére, később sokat leveleztek, és jó barátok lettek. Sok verset írt, élete utolsó évtizedét pedig a tudományoknak szentelte. 1830-ban őt érte az a megtiszteltetés, hogy a Magyar Tudományos Akadémia első vidéki rendes tagja lehetett. Élete utolsó éveiben sookat betegeskedett, 1836. februárjában niklai birtokán hunyt el.

Készítette: www.versek.eu
« Első oldal
1
...
of
6
Idő    Értékelés
Jer, Lili! nézd, langyos szellők
Lengetik a ligetet,
S illatozó híves ernyők
Mérséklik a meleget.

Jer, e szép juharlugosnak
Dőljünk le árnyékára,
S míg a gerlicék búgdosnak,
Vigyázz lantom szavára.

Kedves gyermek! fakadoznak
Kellemeid bimbai,
Pihegnek már s dagadoznak
Melled hattyúhalmai.

Az ifjuság kellemei
Mosolyognak orcádon,
S az életnek örömei
Virítnak zöld pályádon.

Olyan vagy, mint egy szűz rózsa,
Mely még csak tavaszt látott,
Melyet csak harmatgyöngy mosa,
S csak lágy szellőkkel játszott.

Mint egy Zephyr, mely virágos
Ligetek közt lengedez,
Illatokkal él, s balzsamos
Violákon tévedez.

Gyönyörűség és vidámság
Folyja körül ösvényed,
Mert még a szűz ártatlanság
Oltárán ég tömjéned.

De ki ne térj ez ösvényből,
Melyen most rózsát szaggatsz;
Oh, vigyázz, mert az örvényből
Soha ki nem gázolhatsz.

Ha elveszted az erkölcsnek
Intéző fonalait,
Számtalan veszedelmeknek
Leled labyrinthjait.

El ne hagyd őrangyalodat,
Hív, szelíd erkölcsödet;
Nyújtsd néki gyenge karodat,
Hadd vezérljen tégedet.

Csak ő menti meg szemedet
Ezer könnyhullatástól,
Ő menti meg szépségedet
A kora hervadástól.

Ő intézget karjaival
Paphus virulmányain,
S béfedez hív szárnyaival
Az öröm hullámain.

Óh, ezer örvény és hinár
Fogja pályád majd körül!
De ha ésszel s erkölccsel jár,
Hidd el, egybe sem merül.

Ezek légyenek őrei,
Kedves gyermek, szívednek!
Így a hiúság tőrei
Meg soha nem ejthetnek.

Ezek ismértetik veled
A sziréni hangokat;
Ezek mutatják meg neked
A gaz csapodárokat.

Szíved kedves rokonfelét
Néked ezek választják,
S földi éltednek édenét
Karjai közt megadják:

Hol szelíd öröm s vidámság
Lelke fog ápolgatni,
S az aranykori boldogság
Angyala csókolgatni:

Addig is, míg homlokodon
Aranyüstök omladoz,
Akkor is, ha majd arcodon
A rózsaláng hervadoz.

[1797-1799 között]
Beküldő: versek.eu
Szép, szép az élet, Eszti!
A myrtus-illatokban
Ámor s Dióne karján
Be édes élni, Eszti!
Más félje a szerencsét
S a tengerek haragját;
Golkonda drága kincsét
Rakásra gyüjtse öszve,
Villogjon a dicsőség
Polcán Napóleonnal;
Hirdesse győzedelmét
Száz diadalmi paeán:
Én véled, édes Esztim,
Véled kivánok élni,
Elrejtve a világtól,
Hol senki nem vigyáz ránk,
Hol semmit én ne látnék,
Csak édes angyalorcád,
Csak téged, édes Eggyem!
Hol mást ne hallanék én,
Csak szád kegyes sugását
S hív szíveink verését.

[1800-1804 között]
Beküldő: versek.eu
Beteg szívem tőrbe esett,
Forrnak minden ereim,
Békességem elenyészett,
Hervadnak kellemeim.
Nem bír magával kebelem,
Sebeimet nem rejthetem,
Hullnak néma könnyeim.

Ne légy kemény, édes Nacám!
Törüld le bús cseppjeit,
S vedd szívedre halvány orcám
Titkos esdekléseit.
Szakaszd le a kinyílt rózsát,
Míg el nem veszti illatját
S fodra bíbor díszeit.

A szerelem az Istenség
Jóltévő lehellete;
Boldog, akiben tisztán ég,
S rokon lelket lelhete,
Kivel magát vegyítheti,
Lelkét lelkébe öntheti:
Éden annak élete.

Jövel, te nekem születtél,
Érzi minden csepp vérem,
Miolta rám tekintettél,
Nyugalmam nem esmérem;
Benned élek, benned halok,
S hogyha tőled elszakadok,
A koporsó lesz bérem.

[1800-1804 között]
Beküldő: versek.eu
Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már cselédimet nyugodni eresztem,
És csak alig hallom a vígság lármáit,
Agg diófám alatt tüzemet gerjesztem.

Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai
Felköltik lelkemnek minden érzéseit,
S az emlékezetnek repdező szárnyai
Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. - Már elestvéledtem,
Béborúlt az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.

[1804 után]
Beküldő: versek.eu
Nem oh! csak nem hat az égig
Beteg szívem nyögése!
Bús fejemen lesz mindvégig
Sorsom kemény végzése.

Látom, hasztalan epedek,
Mint egy bús filemile;
Tied, lelkem, nem lehetek,
Lelkemnek édes fele!

Látom, csak azért forrtanak
Öszve árva szíveink,
Hogy holtig sirdogáljanak
Záporozó szemeink.

Tépd el édes bilincsemet,
Hadd repülhessek tőled!
Vagy ölj meg, hogy hív lelkemet
Nyöghessem ki körüled.

Nyujtsd ki angyal-karjaidat,
Végy még egyszer öledbe.
Vedd bucsuzó csókjaimat,
Zárj örökre szivedbe.

De bár tőled elszakadok,
S mint ez árva nefelejcs,
Érted, lelkem, elhervadok,
Oh, szivedből ki ne ejts!

Hiszen, majd mikor porunkból
Phönixként felkelendünk,
Tiéd leszek, ha sírunkból
Új életre menendünk.

Szánja Vénusz szíveinket,
S majd fényes édenében
Öszveviszi lelkeinket
Hív gerlicék képében.

[1799-1802 között]