Drága Földem, én világom,
Te vagy nekem igaz álmom.
Édes álom, mely valóság,
Isten teremtette világ.
Megölellek, szeretgetlek,
mindenedben társad leszek.
Leszek eső, ha Te föld vagy,
langyos esőm szomjan nem hagy.
Leszek testvér, kezed fogom,
csókodat érzem arcomon.
Leszek virág, én díszítlek,
illatommal Neked élek.
Leszek hó az alvó tájon,
hegyet, völgyet betakarom.
Leszek mosoly az arcodon,
ha kell viszlek, a hátamon.
Leszek Hozzád az, ki igaz,
hűn szerető, lelki támasz.
Éljél soká egészségben,
embert éltess békességben.
Te vagy nekem igaz álmom.
Édes álom, mely valóság,
Isten teremtette világ.
Megölellek, szeretgetlek,
mindenedben társad leszek.
Leszek eső, ha Te föld vagy,
langyos esőm szomjan nem hagy.
Leszek testvér, kezed fogom,
csókodat érzem arcomon.
Leszek virág, én díszítlek,
illatommal Neked élek.
Leszek hó az alvó tájon,
hegyet, völgyet betakarom.
Leszek mosoly az arcodon,
ha kell viszlek, a hátamon.
Leszek Hozzád az, ki igaz,
hűn szerető, lelki támasz.
Éljél soká egészségben,
embert éltess békességben.
A Hála a Szeretet egy olyan formája,
mely szíveket lángra gyújt, s nincsen Neki párja.
Meleg vizű forrás, ez a Szeretet kútja,
hálával telt szíveknek szomjúságát oltja.
Hála a lelkeket is magával ragadja,
nektár édes gyümölcsét önzetlenül adja.
Érzésétől kivirul, kinyílik a szíved,
mint egy ki rózsabimbó, szirmát bontva ébred.
Kinyílt szívedben az öröm fénye világít,
új szíveket talál, testet, lelket melegít.
A Hála erejétől a szív könnye kicsordul,
tárd ki szíved a világnak, s minden jobbra fordul.
mely szíveket lángra gyújt, s nincsen Neki párja.
Meleg vizű forrás, ez a Szeretet kútja,
hálával telt szíveknek szomjúságát oltja.
Hála a lelkeket is magával ragadja,
nektár édes gyümölcsét önzetlenül adja.
Érzésétől kivirul, kinyílik a szíved,
mint egy ki rózsabimbó, szirmát bontva ébred.
Kinyílt szívedben az öröm fénye világít,
új szíveket talál, testet, lelket melegít.
A Hála erejétől a szív könnye kicsordul,
tárd ki szíved a világnak, s minden jobbra fordul.
Apró kis kezek,formás kis ujjak
melyet kezemben tartok boldogan
tétován,lágyan simogatva
megszorítják az ujjamat.
Formás kis száját igazgatva
mintha mondaná! Itt vagyok mama!
S csöppnyi száján mint ezüstszínű hajnal
átsuhan boldog mosolya.
Selymes kis arcát megérintve
úgy érzem most értem haza,
s mint lágy szellő ,szelíden suhanva
járja át szívem mosolya.
Lehet -e boldogabb az ember?
Mint mikor azt mondják mama?
Mindennap új csodákat őriz,
hisz csak most lettem nagymama.
Tudod, hogy a világodban nem vagy egyedül?
Ha a szíved nyitva van, a társad melléd ül!
Belép az ajtódon, ha szeretettel várod,
beköltözik Hozzád, ha szíved kitárod.
A szívednek ablakán ott kopog már régen,
ne hagyd Őt kétségben, hogy könyörögve kérjen!
Hosszú utat tett meg már, fáradtan, éhesen,
szüksége van Rád is, hogy Ő tovább élhessen!
Bekopogott Hozzád, mert Te is magányos vagy,
meglátod, hogy Téged magadra soha sem hagy.
A szeretet lehet a Te igaz barátod,
adj hát Neki esélyt, széppé teszi világod!
Ha a szíved nyitva van, a társad melléd ül!
Belép az ajtódon, ha szeretettel várod,
beköltözik Hozzád, ha szíved kitárod.
A szívednek ablakán ott kopog már régen,
ne hagyd Őt kétségben, hogy könyörögve kérjen!
Hosszú utat tett meg már, fáradtan, éhesen,
szüksége van Rád is, hogy Ő tovább élhessen!
Bekopogott Hozzád, mert Te is magányos vagy,
meglátod, hogy Téged magadra soha sem hagy.
A szeretet lehet a Te igaz barátod,
adj hát Neki esélyt, széppé teszi világod!
Sírtál-e már valamikor szomorú könnyeket?
Éltél-e már örömkönnyel simogató életet?
Hunyorogtak már szemeid vakító fényekben?
Féltél-e már valamikor szorító sötétségben?
Láttál-e már életedben haragoszöld fákat?
Sirattál-e bármikor elkorhadó ágat?
Nevettél-e emberekkel, kik boldogok voltak?
Kiket később sírjuknál emberek sirattak!
Minden élet forgandó, szolgáljon tanulságul,
el nem tűnik semmi sem, csupán csak átalakul.
Félelemben nem kell élnünk, hisz örök az élet,
testünk csupán átalakul, s tovább él a lélek.
Éltél-e már örömkönnyel simogató életet?
Hunyorogtak már szemeid vakító fényekben?
Féltél-e már valamikor szorító sötétségben?
Láttál-e már életedben haragoszöld fákat?
Sirattál-e bármikor elkorhadó ágat?
Nevettél-e emberekkel, kik boldogok voltak?
Kiket később sírjuknál emberek sirattak!
Minden élet forgandó, szolgáljon tanulságul,
el nem tűnik semmi sem, csupán csak átalakul.
Félelemben nem kell élnünk, hisz örök az élet,
testünk csupán átalakul, s tovább él a lélek.