Versek
Témakörök szerint
Szerelem (209)
A nap verse
Ó el ne ítéld...
Ó el ne ítéld azt, ki élte végén
sötét szemekkel, búsan áll eléd,
és tétovázó kézzel eltakarja
ledőlt világát, hitvány szégyenét.

Az ő szívében is volt fényes oltár,
mely egykoron szent lánggal volt tele:
nézz a szemébe mélyen, résztvevően,
s a hűlt hamun együtt zokogj vele!

De hogyha lelsz olyat, ki csak hivalgott,
kinek világa meddő volt s kopár,
ki sose küzdött és sosem bukott el,
kié sosem volt az ürömpohár,

ki a szemét nem is gyújtotta lángra,
s nem látta hunyni hűlt zsarátnokát:
nézz jéghideg tekintettel szemébe,
emeld fel a főd - büszkén menj tovább!
Legújabb versek
Kopott álmokon lépkedek.
Hallom, hogy a lélek kéreget.
Kezében fekete kalapja,
s reméli, hogy az adományt
Ő is megkapja.

Kopott álmokon lépkedek...
fázik a test, megremeg.
Vastag, szürke szövetkabát
hozzásimul, mint jó barát.

Kopott álmokon lépkedek.
Lábnyomot hagyva reménykedek,
hogy nem tűnök el a végtelenbe,
mint űzött vad a rengetegbe.

Kopott álmokon lépkedek,
simít a csend... Tán szeret?
Kézen fog a harmónia,
s elvezet a rég várt útra.

Kopott álmokon lépkedek.
Már látom, hogy a fény vezet.
Összefonódnak az ujjak,
mosolyogva a jövőbe húznak.

Kopott álmokon lépkedek.
Lábamnál a jelen sepreget,
s mindazt, ami visszahúzna,
a nagy kukának tűnő múltba
hajítja egy perc alatt.
Majd rongyot fog a kezébe,
és fényesíti a kopott álmokat.
Beküldő: Polgár Olga
Tavaszba hívogat, szeme csillanás,
haját a szél fuvallja az illatán,
meséli mind mi szép, susogva,
sóhaja száll, s mosolyog lobogva.

Puhán zenél a húrjai halmazán,
sugallja lantja álmai dallamát,
lebegve, játszadozva ingat,
mélyre lehel, s szerelembe ringat.

2016.
Színjátszó fátyolban ringatózol,
még puhán lebegsz a légi árral,
vágyak dallamát rezgik húrjaid,
s szerelmet árulsz aranykarátra.
Egy ideig csillogsz a fényben, mint
a jéghegyek áttetsző csúcsai,
megtévesztve vétlen áldozatod
mélyről áramló tiszta álmait.
De egyszer majd nem kell már hűs lelked,
s a sötétségben merengsz, nesztelen,
úgy múlsz el, hogy igazán senkit sem
szerettél, s téged senki sem szeret.

2016
Szemeddel sírsz, nevetsz,
szíveket átölelsz,
álmokat szövögetsz,
s hőn életet lehelsz.
Gondozol lelkeket
szelíden, érzéssel,
s hogy nyílsz a Napfényben,
lényed örvendezem.
Vágyaink ereje
láncol össze minket,
eleven bilinccsel,
s lángol túl mindenen.
Te vagy a rejtelem,
hevével, csendjével,
s való Nőiséged:
maga a szerelem.

2013.
Dohos lett a szél szaga,
vákuum nyelte csillagok.
Fekete a nap sugara,
nappal és éj összeforrt.

Dohos lett a szél szaga,
köd lepte a holnapot.
A feledésben járó vándort,
ki tudja rég, hol lakott?

Dohos lett a szél szaga,
nem szólnak a harangok.
Túl nagy a csend!
Túl nagy a csend!

Dohos lett a szél szaga,
s én olyan fáradt vagyok.
Most lehunyom a szemem végre.
Most megpihennék...
Hagyjatok!

2017. január 29.
Beküldő: Polgár Olga